Miért veszítjük el a fogainkat?
A fogak elveszítésének számtalan oka lehet. Egyszerű példája mikor baleset vagy sportsérülés közben törik ki vagy sérül meg a fog, ez talán inkább a fiatal korosztályra jellemző. Idősebbek esetén a fogelvesztés leggyakoribb oka a fogszuvasodás, melynek késői következményeként a fog olyan állapotba kerülhet, hogy letörik. A másik a fogágy-betegség, melynek következtében a fog magától meglazulhat, mozoghat, majd kieshet. Bizonyos esetekben pedig maga a fogorvos távolítja el a beteg, elhalt, menthetetlen fogat.
Néhány érdekes számadat a hazai foghiányos állapotokról:
- 2014-es statisztikák szerint a magyar lakosság 60%-ának van (pótlás nélküli) hiányzó foga. Más országokban végzett felmérésekből kiderül, hogy Magyarországon a hiányzó fogak száma kifejezetten magas (ennél nagyobb mértékű foghiány már csak az íreknél jelentkezik).
- A teljesen fogatlan személyek száma ennek ellenére a nemzetközi viszonylatban kifejezetten alacsony, habár a lakosság számarányában nagy mértékben előfordul (50-55 éves korosztályban 5%, 55-60 év között már 10%, majd innen az életkor előrehaladtával ez az arány is folyamatosan nő).
A probléma tehát általánosan elterjedt, ismerőseink, barátaink körében is valószínűleg többeket érint. Nem érdemes eltitkolni, szégyenkezni miatta, és főleg ne féljünk segítséget kérni!
Milyen megoldások vannak a hiányzó fogak pótlására? Fáj? Mennyibe kerül?
A Seereiner Fogászati Magánrendelőben több mint harminc éves szakmai tapasztalattal várjuk számtalan fogpótlási megoldással pácienseinket. Legyen szó akár csak egyetlen elveszített fogról, vagy teljesen fogatlan állcsontról, fiatal- vagy időskorú páciensről, hozzánk bátran fordulhat! Nálunk bizalmas légkörre, maximális odafigyelésre, megbízható szakértelemre, és megfizethető árakra számíthat.
Érdeklődik a fogpótlási eljárások iránt? Érintett a témában?
Adja meg adatait, és azonnal elküldjük Önnek rövid tájékoztató anyagunkat, amelyben tisztázunk néhány alapvető kérdést és tévhitet a fogpótlásról!
Ha pedig további kérdése merülne fel, várjuk ingyenes konzultációra belvárosi fogászati rendelőnkbe!
Mi az a fogászati korona?
A korona tulajdonképpen egy fog alakú és színű burkolat, ami a saját fog csonkjára kerül ráhelyezésre. Fogászati korona alkalmazását akkor szoktuk javasolni, ha az eredeti fog koronája szuvasodás, baleset miatt meggyengül, sérül, így sem esztétikailag sem funkciójában nem látja el megfelelően a feladatát. Ilyenkor a fogat annak további védelme érdekében lecsiszoljuk, és színében a többi foghoz passzoló koronát ragasztunk fel rá, így kívülről nézve hiánytalan, tökéletes fogazatot kapunk eredményül.
Mikor lehet szükség korona felhelyezésére?
- Súlyos mértékben szuvasodott fog esetén
- Ha gyökérkezelés vagy szuvasodás következtében a fog olyannyira meggyengült, hogy fennáll a veszélye, hogy megreped, eltörik
- Letört, vagy súlyosan megkopott fog helyreállításához
- Ha olyan nagy kiterjedésű fogtömésre van szükség, hogy az eredeti fogkoronából nem marad elég a tömés megtartásához.
- Szabálytalan formájú, elszíneződött fogak helyreállításánál,
- Más fogpótlási megoldások, hidak, implantátumok részeként.
Miből készülhet a korona?
- Fém koronák: régi megoldás, ma már a ritkán alkalmazzák. Fémes színe miatt esztétikailag nem túl vonzó látvány, felszíne sem igényesen kidolgozott, ezért jellemzően csak hátsó, beszéd közben nem látható fogakra helyezik fel. Rendelőnkben lehetőség van régi fémkoronájának cseréjére, forduljon hozzánk bizalommal.
- Fém-kerámia koronák: ez a koronatípus a legelterjedtebb. Sokan választják, ebben az esetben a fémvázra égetéssel egy azt leplező porcelán bevonat kerül, így színe már a fogak színéhez igazítható, bármely régióba javasolják felhelyezni. A merev belső fémváz készülhet nikkelmentes fémötvözetből vagy fogászati aranyból is, az arany magas ára miatt inkább az elsőt szokták választani.
- Cirkon koronák: a cirkon korona az egyik legmodernebb fejlesztés a fogászati pótlások területén, elülső fogakra a legjobb választás, ez adja a legszebb végeredményt. Fémmentes, így fémallergiások számára is kiváló megoldás. Ebben az esetben a korona belső váza a fogszínű cirkon (cirkónium-oxid), erre kerül rá a porcelán réteg. Az eredmény esztétikailag kiváló, tökéletesen élethű, tartós fogpótlás.
- Teljes kerámia koronák: a koronák közül esztétikailag az igazi fogzománchoz leginkább hasonlító porcelán felület alakítható ki belőle, a frontfogakhoz különösen passzol. Ritkán alkalmazzák, hátránya, hogy nem olyan erős, mint a fémmel ötvözött korona, mert nincs vázasítva.
A fogászati koronák megtervezésére és kiválasztására alapos szájvizsgálat után a fogorvossal közösen kerül sor. Fontos megjegyezni, hogy esztétikai, egészségügyi és funkcionális szempontokat egyaránt mérlegelünk a fogpótlás elkészítésekor: a korona nemcsak látványában kell hogy illeszkedjen a többi fog közé, de a rágóképesség megtartásának, szomszédos fogak elmozdulásának, és állkapocs-ízületi elváltozások megelőzésének szempontjából is fontos feladata van.A szakszerűen elkészített és felhelyezett fogkorona várható élettartama kb. 5-10 év. A korona épségének megőrzése nagymértékben függ a szájhigiéniáról, megfelelő fogápolástól.Rendelőnkben évente több száz koronát helyezünk fel sikeresen, így nálunk alapos kivizsgálása, magas- fokú szakmai ellátásra számíthat. Kérjen időpontot bizalommal!
Mi az a fogászati híd, és mikor alkalmazzuk?
Fogászati híd behelyezésére akkor van szükség, amikor a foghiány kiterjedt, akár több szomszédos fog elveszítéséről van szó. Saját fogakra helyezett fogászati híd alkalmazása csak akkor lehetséges, ha a foghiány két szélén nem mozgó, nem gyulladt fogak helyezkednek el. Ezek lesznek a híd ún. „pillérei”, erre rögzítjük a foghiányt kitöltő hidat. Ha nincs fog, amire a hidat rögzíteni lehetne, akkor implantátum beültetésére van szükség, amire a hidat fel tudjuk helyezni. A híd részei a fogakra ragasztott koronák és közöttük a hiányt kitöltő műfogak, vagyis a hídtest. A híd egy öntvény (az egész egyben van), anyagát tekintve ugyanaz, amit a koronák esetén felsoroltunk (kivéve teljes kerámia korona).
A természetes fogakra készített fogászati híd előnyei:
- Több hiányzó fog is rövid időn belül pótolható vele (1-2 hét)
- A fogászati implantátummal ellentétben műtéti feltárásra nincs szükség
- Esztétikailag kedvező eredmény, a hídban lévő fogakról nem lehet megállapítani, hogy nem saját fogaink
- Ugyanúgy lehet használni, mint a saját fogainkat
- Lényegesen olcsóbb, mint az implantációs híd
A fogászati híd hátrányai:
- Ha nincs a foghíjas rész két oldalán fog, akkor implantáció nélkül nem alkalmazható
- Esetleg ép, vagy alig tömött fogak lecsiszolására lehet szükség ahhoz, hogy a hidat el tudjuk készíteni.
Fogászati híd viselése esetén kiemelten fontos a rendszeres (6 havi) fogorvosi ellenőrzés, hogy a híd alatti fogak és az íny állapotát ellenőrizzük és egészségüket megóvjuk.
Részleges kivehető fogpótlás:
Ha egy fogívben nem teljes a foghiány, de a megmaradt fogak száma vagy azok elhelyezkedése nem elegendő egy rögzített pótláshoz (hídhoz), vagy a meglévő fogak annyira meggyengültek (pl. fogágybetegség következtében), hogy már nem bírnának el egy hidat, részleges kivehető fogpótlásra lehet szükség. Ilyenkor a meglévő fogak segítségével rögzítjük a fogpótlást. Minden meglévő fog kincset ér, hiszen hatalmas előnyt biztosít a teljes foghiányhoz képest.Azt jó tudnunk, hogy a részleges kivehető fogpótlás nagyobb helyet foglal el a szájban, mint a természetes fogak, hiszen beborítja a fogatlan állcsontrészt és felső fogpótlás esetén a szájpadlás egy részét is. A rögzítésükre kapcsokat vagy precíziós (rejtett) elhorgonyzási eszközöket használhatunk. Ennek ellenére a betegek jellemzően arról számolnak be, hogy a mindennapokban észre sem veszik, hogy protézist hordanak.
A részleges kivehető fogpótlás elemei:
- alaplemez – ez fekszik fel az ínyre
- műfogak és műíny
- kapcsok vagy rejtett elhorgonyzási elemek
A fogpótlás menete:A megfelelő protézis elkészítése időigényes folyamat, amelyet egy tervezési szakasz készít elő. A fogpótlást lenyomatvétellel kezdjük. Ezt követően laboratóriumban készítik el a fogpótlás alaplemezét fémből.Az alaplemez elkészültét követően bepróbáljuk, majd a fogtechnikus elkészíti a próbafogsort (főpróba-rajta a műfogak), amelyet ismét ellenőrzünk. Ebben az ellenőrzési szakaszban a páciens is részt vesz, hiszen a beteg igényei, visszajelzései alapján tudunk módosítani a fogak formáján, nagyságán. Ha a páciens rendben levőnek találja a próbafogsort, elkészítettjük a végleges pótlást.Az elkészült új protézis felhelyezése, eltávolítása eleinte nehézségeket okozhat, de ne keseredjen el, hiszen a pótlás átadásakor mindenben segítünk, és megtanítjuk a megfelelő gyakorlati fogásokat a protézis könnyű használatához.Mire számíthat új protézis esetén?Fokozott nyáltermelődés, ami néhány nap alatt megszűnik. Új fogsorával eleinte nehezebb lesz rágni, de ez is néhány nap alatt elmúlik. Gyakran előfordul, hogy az új fogpótlás megnyomja az ínyt. Ebben az esetben keresse fel rendelőnket, ahol ellenőrizzük, korrigáljuk a protézisét. Néhány ilyen korrekcióra szinte minden esetben szükség van, mert az íny vastagsága nem egyenletes a szájban, a fogpótlásnak megfelelően be kell ülnie a helyére és az időt vesz igénybe.
Kombinált fogpótlások (rögzített+kivehető rész)
Rengeteg ember küzd részleges vagy teljes foghiánnyal, amely esztétikai, funkcionális és hangképzési következményekkel jár, sőt akár egészségügyi problémákat is kiválthat. Kombinált fogpótlást akkor készítünk, amikor a meglévő fogak száma vagy elhelyezkedése miatt már nincs lehetőség teljesen rögzített pótlás készítésére, a szájban rögzített és kivehető fogpótlás kombinációját alkalmazzuk. A rögzített rész korona vagy híd, a kivehető pótlás pedig egy részleges fogsor, amely lehet fémből vagy műanyagból. A kapocs az elhorgonyzás eszköze, amely kapcsolatot biztosít a fix rész és a kivehető rész között. Ez utóbbi megvalósítható esztétikusabb rejtett elhorgonyzási eszközökkel is (csúsztatók). Különböző foghiányok esetén más-más megoldásra van szükség, így a tervezés egyénre szabott a kombinált fogpótlásoknál.A kombinált fogpótlás elemei:
- rögzített rész (híd vagy koronák)
- alaplemez – ez fekszik fel az ínyre
- műfogak és műíny
- kapcsok vagy elhorgonyzó elemek
A fogpótlás menete:A megfelelő protézis elkészítése időigényes folyamat, amelyet egy tervezési szakasz készít elő. A meglévő fogakra csiszolás után felkerül a rögzített rész: a híd vagy a korona, ezekhez rögzül majd a kivehető rész, ami egy alaplemezből és a hozzá illesztett műanyag fogakból áll. A híd vagy a korona lesz a pótlásnak az a része, amit nem lehet kivenni tisztításkor. Ezeket fogkefével a szokásos módon kell mosni.A kivehető rész készítését lenyomatvétellel kezdjük. Ezt követően laboratóriumban készítik el a fogpótlás alaplemezét, amely készülhet fémből vagy műanyagból.Az alaplemez elkészültét követően bepróbáljuk, majd a fogtechnikus elkészíti a próbafogsort (főpróba-rajta a műfogak), amelyet ismét ellenőrzünk. Ebben az ellenőrzési szakaszban a páciens is részt vesz, hiszen a beteg igényei, visszajelzései alapján tudunk módosítani a fogak formáján, nagyságán. Ha a páciens rendben levőnek találja a próbafogsort, elkészítettjük a végleges pótlást.Az elkészült új protézis felhelyezése, eltávolítása eleinte nehézségeket okozhat, de ne keseredjen el, hiszen a pótlás átadásakor mindenben segítünk, és megtanítjuk a megfelelő gyakorlati fogásokat a protézis könnyű használatához.Rejtett, esztétikus elhorgonyzás esetén:A csúsztató egy rejtett, két részből álló rögzítő elem. A szájban meglévő fogakra készülő híd két oldalára 1-1 pici sínt helyezünk el, amely mentén a kivehető rész a helyére „csúszik” majd be. A kivehető rész ennél a technikánál egy karcsú, részleges fém fogsor. A csúsztatós fogsor esetében a rögzítés szoros, így több fogat is egybe lehet foglalni a segítségével. Ezáltal elkerülhető a fogak túlterhelődése, kilazulása. A fogsor szájba helyezése, különösen az elején kis kézügyességet igényel, de segítünk a betanulásban, a magabiztos használat elsajátításában!Előnye, hogy a sínek párhuzamossága miatt ez az eszköz tökéletes stabilitást nyújt, és mivel rejtett horgonyzású, így esztétikailag is optimális megoldás.
Teljes műfogsor
Kinek ajánljuk?Jellemzően idősebb pácienseknek, teljesen fogatlan állapot helyreállítása esetén alkalmazzuk a teljes kivehető műfogsort. Ezek a hagyományos kivehető fogsorok kedvező áron, megfizethető, gyorsan elkészíthető, és tartós megoldást kínálnak a teljes foghiány helyreállítására. Megoldást nyújt azoknak a pácienseknek is, akik esetében valamilyen állcsontokat érintő betegség (csontritkulás vagy például daganatos betegség miatti besugárzás) miatt nem ültethető be implantátum a csontba. Sokan félnek attól, hogy a „műfogsor” a nevéből eredően nem lesz esztétikus, mások is látni fogják rajta, hogy nem a saját fogaikat viselik a szájukban, arcszerkezetüket, mosolyukat is „mű” hatásúvá maszkírozza majd. A modern fogtechnikai eljárásoknak köszönhetően ettől nem kell félni, a mai kivehető fogsorok nagyon szépek, tökéletesen élethűen adják vissza a saját fogazat látványát, színét, sőt – ha valaki eredendően sem szabályos, szép fogazattal született, fiatalkorában is fogszabályzással, fogágybetegségekkel küzdött, akkor most műfogsorával tapasztalhatja meg a rendezett fogazat adta élményt. A műfogsor általában 2-3 héten belül elkészül, így nem kell további hónapokat várnia fogai visszanyeréséhez. A kivehető fogsor előnyei:
- Teljes fogatlanság esetén is alkalmazható megoldás, nincs szükség megmaradt fogakra, amelyekre tartópillérként rögzíthetjük a fogpótlást
- Nem jár műtéti feltárással, traumával, elvékonyodott csontozat esetén is alkalmazható
- Jóval olcsóbb és gyorsabb, mintha egyesével kellene nagy számú hiányzó fogat pótolni (például implantátummal)
- Kivehetőek, így könnyen tisztíthatóak -naponta csak 1-2 alkalommal kell kivenni, amúgy végig a szájban lehet.
- A foghiány következtében ráncos, beesett arc újra visszanyeri sziluettjét, a páciensnek magabiztos megjelenést kölcsönöz.
- Környezetének nem fog feltűnni, hogy Ön ilyet visel.
Hátrányok:
- A viselése kezdetben szokatlan, olyan érzés mintha idegen test lenne a szájban ( – egyénfüggő), de ez az érzés is 1-2 héten belül megszűnik.
Mint minden esetben, itt is kulcsfontosságú a rendszeres fogászati kontroll! Ha meglévő fogpótlásával bármilyen panasza van, jöjjön vissza a rendelőbe, és igyekszünk azt az Ön kényelme érdekében korrigálni!